Skip to content


A1GP az F1-ben

Az A1GP sorozat első embere, Tony Teixeira már többször lehetett volna F1-es csapat tulajdonosa, ám eddig valamilyen okból kifolyólag ez a terve mindig kudarcba fulladt. A dél-afrikai üzletember azonban nem tett le a csapatalapításról, sőt, elárulta, nagy dolgokra készül.

Teixeira, aki a minap úgy nyilatkozott, hogy a Forma-1 az A1GP-t másolja, a nemrégiben átadott Algarve Motor Park közelében jutott hozzá egy földterülethez, ahová sorozatának központját tervezi, illetve itt kaphatna helyet az F1-es alakulat is

"Vásároltam egy 47 ezer négyzetméteres területet a portimaói pályánál"- mondta a dél-afrikai üzletember az autosport.com-nak. "Azért vettem, hogy egy központi irodát, egy 35 részből álló A1GP gyárat és egy A2 gyárat, illetve éttermeket építsek fel, az egész kereskedelmi színteret."

Teixeira mindemellett F1-es csapattal kapcsolatos terveiről is beszélt: "Az istállónak, amelyet keresek, Portugáliában lenne a központja, és a portugál kormány támogatná. Ha ez egy ilyen fontos versenyközpont lenne, akkor kellene, hogy legyen egy Forma-1-es csapat is. Máskülönben semmit nem ér az egész... Az elképzelés az, hogy végül is egy épületben lehetne egy A1-es és F1-es iroda."

Az A1GP első embere azt is elárulta, hogy már több Forma-1-es alakulatot vásárolhatott volna meg, sőt, a Hondával is kapcsolatban állt, ám végül egyik üzlet sem jött létre.

"Én voltam az egyik, aki az elmúlt két hétben tárgyalt a Hondával. Megegyeztünk a Spykerrel is, de azt végül átengedtem Vijay-nak (Mallya)... Utána novemberben a Toro Rossóhoz mentünk, de minden csapat azt mondta, hogy nem lehet szó vásárolt kasztnikkal való csapatról, így el kellett mennem"- fedte fel Teixeira, aki leszögezte, hogy most viszont teljesen más a helyzet.

"Saját autókat építek, és a saját kasztnit tervezek. Megvan a gyáram, ezért nem vagyok vásárolt kasztnis főnök. Most a saját kasztnimat építhetem, és Ferrari motort vehetek bele. Most már ugyanolyan vagyok, mint akárki más"- szögezte le az üzletember, akinek az a terve, hogy az A1GP nyerteseit ülteti F1-es autóiba.

forrás: f1hirek.hu

 

Nem tudok mit hozzáfűzni, a hír magáért beszél.

Címkék: f1

A bejegyzés trackback címe:

https://a1gp.blog.hu/api/trackback/id/tr25966743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása